2013. november 7.

Kína életvonala

Ezernégyszáz éve létfontosságú vízi út az ország északi és déli részét összekötő Nagy-csatorna.

A Nagy-Csatorna 1800 kilométer hosszan vezet Pekingtől a délvidék egyik nagyvárosáig, Hangzhouig (Hangcsou), írják az atlaszok, ám északi szakaszán, Pekingtől Jiningig már közel négy évtizede lehetetlen hajózni, mert nem elég magas a víz. Jang-ti császár (569–618), a Szuj-dinasztia uralkodója építtette a csatornarendszert – őrült volt az eszme, de nagyszerű lett a végeredmény, állapították meg a kínai történészek.

Tudnivaló ugyanis, hogy Kínában hajdan minden nagy folyó nyugatról keletnek tartott; Jang-ti ezt a földrajzi hátrányt kívánta a nagy vállalkozással ellensúlyozni. Olyan vízi utat akart, amelyen északnyugat felé is szállíthatnak rizst a Jangce termékeny síkságairól, egyrészt hogy élelmezzék az udvart, másrészt – ez még fontosabb ok volt – utánpótlást vinni a hadaknak, mivel Kína örök harcban állt a nomád törzsekkel.

A császár emberei kényszermunkára hajtottak egymillió alattvalót, többségükben földműveseket. Férfiak és nők ásták, több ezer katona őrizete mellett, éjt nappallá téve a csatorna medrét. Mint a 9. századi költő írja, Jang-ti „mérhetetlenül sok szenvedést okozott”, ám eszméje idővel „tengersok áldást hozott a népnek”. A császári hivatal jelentése szerint az építés 171 napot vett igénybe, és a 605. esztendőben fejeződött be. Valójában sokkal tovább, hat éven át tartottak, és rengeteg emberéletet követeltek a munkálatok – ezrek és ezrek vesztek oda a csatorna építésénél, és ezrek pusztultak éhen a falvakban is, mert aki csak bírta a kétkezi munkát, mindenkit elhurcoltak: nem maradt otthon, aki betakaríthatta volna a termést.

A Nagy-csatorna nem csupán vízi szállítóútként volt fontos; politikai szimbólumként Kína erejét és egységét jelképezte, s e két minőségében stratégiai célpontja lett a hódítóknak. Az 1840-es évek elején, az úgynevezett „első ópiumháború” idején az angol csapatoknak sikerült bevenniük a Nagy-csatorna és a Jangce folyó kereszteződésénél Zhenjiang (Csencsiang) városát. Így elzárták az utat Peking felé, elakadtak a gabonaszállítmányok és az adóbevételek, Kína néhány hét múlva kénytelen volt letenni a fegyvert.

Kapcsolódó utazások

Forrás: www.ng.hu
Írta: Ian Johnson
Fényképezte: Michael Yamashita

vissza

Hírek

2013. november 7.

Kína életvonala

Földrészek

Közlekedés

Programtípus

Útjellemző

Útjellemző