Nagy spanyol körutazás
679000.00 Ft/fő, ...

Leírás:
- Építészeti csodák 9 spanyol városban
- Látogatás Gibraltár majmaihoz
- A mór idők csodái: Alhambra, Mezquita
- Barcelona, Valencia, Andalúzia és Madrid kincsei
Mikor először pillantottam meg az Oroszlános udvart az Alhambrában szólni sem tudtam. Az ehhez fogható romantika párját ritkítja.
Gulyás Miklós
2018 Év Idegenvezetője Magyarországon
Program:
1. NAP
BUDAPEST - BARCELONA
Menetrend függvényében, várhatóan a kora reggeli órákban indulás Barcelonába. Megérkezésünk után bemegyünk Katalónia fővárosába és elkezdjük a városnézést ebben a sokarcú világvárosban, ahol Gaudí és kortársai egyéni színezettel látták el ezt a vonzó művészeti kavalkádot. Egy Gaudí csoda, a Güell park az első barcelonai programunk. Ezt követően a Sagrada Famíliához buszozunk, amely lehet, hogy vitatott épület, de az biztos, hogy hatással van az emberre. Foglaláskor jelezni kell, ha belülről is meg szeretnénk tekinteni a Sagrada Famíliát és a Güell Parkot, mert a belépőjegyeket előre meg kell vásárolnunk. A Gracia sétányon még láthatunk meghökkentő Gaudí építményeket. A folytatás a gótikus negyed különleges épületeivel és a Szt. Eulália katedrálissal (ennek megtekintése is belépőjegyes), majd a Rambla a La Boqueria piaccal, és végül a kikötővel és a Montjuic hegygyel. A három belépős látványosság összege: 75 EUR. Este foglaljuk el Barcelona melletti szállásunkat, vacsora.
2. NAP
VALENCIA
Reggeli után déli irányba indulunk. A Földközi-tenger mentén haladunk Valenciáig. Ismerkedés Spanyolország harmadik legnagyobb városával. A Katedrálisban a híres Szent Grál mellett két Goya kép is megtekinthető. Gazdagon díszített épületek, paloták, városkapu és egy pompás főtér mesél Valencia múltbéli és jelenlegi gazdagságáról. Különlegesség, hogy a folyót elterelték a városból, a mederbe modern és nagyon látványos épületeket emeltek, amelyek már a XXI. sz. építészetének mintapéldányai. Ez Spanyolország legszebb modern városrésze. A szabadidő során megízlelhetjük a város jellegzetes italát, a horchatát. A városlátogatást követően szállásunkra utazunk.
3. NAP
GRANADA - DÉL-SPANYOLORSZÁG
Reggeli után irány Granada, melyet az ország gyöngyszemének is neveznek. Először az Alhambrába látogatunk el, mely a világ talán legszebb mór kastélya. Ezt követően lemegyünk a városba, ahol a Katolikus Királyok temetkezési kápolnáját és Európa egyetlen fennmaradt karavánszeráját tekintjük meg. Szabadidőben vásárlási lehetőség az arab világot idéző selyembazárban. Késő délután az ország déli vidékére utazunk. Szállás (2 éj) Marbella környékén.
4. NAP
GIBRALTÁR - COSTA DEL SOL
Fakultatív kirándulást teszünk Európa D-Ny-i sziklájához Gibraltárra. Gyalog lépünk be a határon, s onnan helyi kisbusszal folytatjuk utunkat. Határátlépéshez személyi igazolvány vagy útlevél szükséges. Alaposan bejárjuk az Alsóvárost, ami igen változatos képet nyújt erődfalaival, különböző vallásokhoz tartozó templomaival, strandjával, háborús emlékművei vel, ráadásul területének jelentős része a tengerből feltöltött terület. Majd felmegyünk a híres fehér sziklára, ahol látványosságok sora fogad bennünket. Többek között egy vízesés, amely mesterséges, a tengerből szűrt ivóvíz desztillálásának mellékterméke, egy mecset, egy arab erőd, és az Európa pont, ahonnan Afrikáig elláthatunk. Meglátogatunk egy káprázatos cseppkőbarlangot, ami titokzatos mesevilágként hat, majd találkozhatunk a szikla majmaival, akik vidáman élik itt életüket. Gyönyörködhetünk ugrándozásukban, pajkos játékukban. Mindeközben a magasból csodálhatjuk a tájat, hisz belátjuk az egész öblöt hatalmas hajóforgalmával. Elképesztő látvány! Végezetül pihenhetünk, ebédelhetünk, és természetesen vásárolhatunk a szabad vámterületű boltok sokaságában. Visszaérve szállásunkra, rövid időre a tengerpartra is le lehet menni. Gibraltár fakultatív kirándulás (belépővel, helyszínen kisbusszal): 80 EUR. Aki nem jön a kirándulásra, annak szabadprogram, pihenés, ekkor önállóan a tengerpartra is lesétálhat.
5. NAP
SEVILLA - CORDOBA
Reggelit követően Andalúzia legnagyobb városát, Sevillát keressük fel. A város mesébe illő: Maria Lujza park, Plaza Espa?a, Alcazar, amelyet a Keresztény Király építtetett mór stílusban. Továbbá megtekintjük a monumentális és felbecsülhetetlen értékekkel rendelkező Katedrálist, ahol az egy tonna aranyat tartalmazó főoltár és Kolumbusz síremléke is megtalálható, sok egyéb érték mellett, ezt követi a Guadalquivir-part, az Aranytoronnyal, mely szintén a város ékessége. Délután Cordobába utazunk, ahol ősi mór és spanyol emlékek között sétálva keressük fel a Virágok utcáját, arab városfalakat, római kori hidat és közben néhány bájos patióba is betekinthetünk. Programunk után vacsora, szállás Cordobánál.
6. NAP
CORDOBA - TOLEDO - MADRID
Reggeli után Cordobában a la Mezquita megtekintés szerepel programunkban, mely a világ egyik legkülönlegesebb mecsetje. Ebben a műemléképületben 850 oszlop és egy keresztény templom (!) is található. Már V. Károly is bűnnek nevezte, hogy ebben a csodálatos mecsetben egy keresztény templomot emeltek. A Mezquitán kívül a város egyéb mór és spanyol látnivalókat is kínál: a Virágok utcáját, arab városfalakat és vízi malmokat, egy római kori hidat és bájos belső udvarokat. Folytatjuk utunkat észak felé. Don Quijote földjén haladva a híres szélmalmok is feltűnnek. Toledóban ősi városfalak, kapuk, a világ 2. legrégebbi zsinagógája, meseszép templomok, amelyek közül az El Greco és más híres festők képeivel díszített Katedrális nem csak Toledo, hanem az egész keresztény világnak is nagy büszkesége. Tovább utazunk Madridba, szállás, vacsora (2 éj).
7. NAP
MADRID - EL ESCORIAL - AVILA - MADRID
Aki akarja, ezt a napot a fővárosban egyéni nézelődésnek szenteli, vagy egy egész napos látványos fakultatív kiránduláson vesz részt. Először az El Escorialhoz megyünk. A világhírű kolostorkastélyt II. Fülöp emeltette, amely sokáig a spanyol királyok rezidenciája volt. A királyi családtagok ma is ide temetkeznek. A különleges épületben elcsodálkozhatunk azon, hogy milyen szerzetesi életkörülmények között élt a király. Ezt követően az Elesettek Völgyét keressük fel, ahol a sziklába Franco tábornok egy hatalmas templomot vájatott ki. Folytatjuk utunkat és a városfallal körülölelt, hangulatos Avilába látogatunk el. Itt mintha megállt volna az idő kereke: középkori házak, paloták, hangulatos főtér, és legfőképpen Spanyolország első gótikus katedrálisa és a Szent Teréz születési helyén emelt templom kápráztatnak el. Délután vissza utazás Madridba. El Escorial - Elesettek-völgye - Avila fakul tatív kirándulás (2 belépőjeggyel): 65 EUR.
8. NAP
MADRID - BUDAPEST
Az egész napot Madrid megtekintésére fordítjuk. A nap folyamán metróval és gyalog közlekedünk. A Palacio Real foglalási időpontjának függvényében alakul a látnivalók sorrendje. A Prado múzeummal kezdjük, amely a világ leg nagyobb képtára. A Múzeum után az óvárosban folytatjuk utunkat: a Parlament, majd a Puerto del Sol következik - e tér rejti a várost jelképező medve szobrot, minek elnevezése Madrono. A lenyűgöző Plaza Mayorban lesz vásárlási és étkezési szabadidő. A Plaza del Ayutamientót követően érjük el a Királyi Palotát, ami a Bourbon gazdaság és pompa tanúbizonysága. Budapestre éjfél körül várható az érkezés.
Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).
Szállás: 3 és 4 csillagos szállodák
Ellátás: Félpanzió
Közlekedés: Repülővel
Találatok - /
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
||
---|---|---|---|---|---|
2025-05-15 | 7 éj | 679000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
2025-05-26 | 7 éj | 679000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
2025-07-21 | 7 éj | 659000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
2025-08-31 | 7 éj | 659000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
2025-09-20 | 7 éj | 699000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
2025-09-30 | 7 éj | 699000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
2025-10-18 | 7 éj | 699000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
Érintett desztinációk:
Spanyolország
Látnivalók :
Az emberek nagy része, ha életében először jár Spanyolországban, Barcelonát mindenképpen felkeresi. A város annyi látnivalót tartogat, hogy több hetes itt tartózkodás is kevés ahhoz, hogy mindent megnézzünk. Semmiképpen ne hagyjuk ki a Picasso Múzeumot, Gaudi fantáziaországát, a Parc Güellt, a gótikus székesegyházat, a piacokat és az FC Barcelona Stadionját.
Toledo Spanyolország leggyönyörűbb városa, a Tajo folyó feletti sziklán fekszik. Csodás galériák, templomok és kastélyok várják a látogatókat. Legjelentősebb épülete az Alcázar és a székesegyház, melynek ablakait El Greco, Goya és Velázquez festette.
Granada építészetében a muzulmán uralomból származó emlékek a meghatározók. Leghíresebb az Alhambra, amely egyszerűen lélegzetelállító, leírni lehetetlen. Az Alcazaba az Alhambra erődítménye, tornyaiból csodálatos kilátás nyílik a városra. A Generalife a szultánok nyári palotája volt, kertje meseszép. A városban még érdemes megnézni a Régészeti Múzeumot, az arab fürdőket, és a cigányok barlangját, a Sacromontét.
A Baleár szigetek 4 szigetből áll: Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera. A szigetcsoport gyönyörű tengerpartjairól és őrült bulijairól híres.
Mallorca
Mallorca, a Spanyolországhoz tartozó Baleár-sziget csoport legnagyobb tagja, melyet méltán neveznek a "Földközi-tenger gyöngyszemének". A sziget területe 3640 km2, ennek egyharmada természetvédelmi terület. Lakossága nagyobbrészt a Palma de Mallorcán él, mely a sziget dél-nyugati oldalán egy öbölben fekszik. A sziget csodálatos természeti szépségeivel, buja zöld növényzetével és kristálytiszta kék tengervizével, homokos partjaival igazi nyaraló paradicsom, ahol egyformán érvényesül a lükteto spanyol temperamentum és a szigetekre jellemzo nyugodtság. Lassan mélyülo tengerpartja, homokos strandjai miatt kiválóan alkalmas kisgyermekes családok nyaralására.
Costa Brava
Costa Brava és Costa de Maresme a francia határtól Barcelonáig terjedo partszakasz, mely méltán mondható Európa egyik legkedveltebb, legjobb infrastruktúrával rendelkezo üdülohelyének. A part menti vasúttal könnyen eljuthatunk Barcelonába, ahol további élményekben lehet részünk.

Térség: Körutazás Spanyolországban
Körutazások és városlátogatások gyűjtőhelyei. Azok a programok is ebbe a körzetbe kerülnek melyek akár csak egyetlen napra de érintenek valamely nagyobb spanyol várost. A részletes programleírásokat az utak leírásai tartalmazzák.
Város: Körutazás Spanyolországban
Válogasson útjaink közt téma szerint!
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness