Aktív kikapcsolódás: A Lengyel-Tátra...
92907.00 Ft/fő, ...
1. nap: Bialkai-szénégető - Halastó.
Pénteken hajnalban találkozunk (4.45-kor) Budapesten a Hősök-terén a Műcsarnok melletti buszparkolóban, indulás 5.00-kor. Besztercebányán és Poprádon át a délelőtti órákban érkezünk meg a Lengyel-Tátrába, ahol első napi túránk a hegység egyik legszebb völgyébe, a Halastavi-völgybe vezet, amely kellemes téli időben különösen vonzó arcát mutatja. A völgy parkolójából (984 m) indulva aszfaltozott úton kb. 2,5 óra alatt érünk fel a Halastóhoz (Morskie Oko, 1395 m), amely a Tátra legnagyobb tava, és amely ilyenkor természetesen teljes felületén be van fagyva.
Akik ennyi túrát elégnek is gondolnak, a Halastó partjáról nyíló csodás panorámában gyönyörködve, a friss levegővel feltöltődve és a menedékház nyújtotta helyi specialitásokat megkóstolva tölthetik az időt, majd visszaindulnak a parkolóba az autóbuszhoz.
Akik hajlandóak ehhez még egy kis gyaloglást hozzátenni, azokkal kedvező időjárási körülmények esetén megkíséreljük átkelni a hatalmas tó befagyott jegén, melynek során a nyári túrákon nem tapasztalható látószögből csodálhatjuk meg a tavat körülvevő hatalmas csúcsokat.
A tó partján álló Halastavi menedékházban mindenkinek lehetősége lesz megebédelni, egy kicsit megpihenni, majd az ebéd és a kristálytiszta levegőn történő kellemes séta után a felfelé megtett útvonalon jutunk vissza a parkolóban várakozó autóbuszunkhoz. Késő délután továbbutazunk Zakopanéba, ahol elfoglaljuk szállásunkat.
Akik viszont még ennyit sem szeretnének gyalogolni, azok felfelé és lefelé is választhatják a völgyben közlekedő lovaskocsik (megfelelő hóviszonyok esetén lovasszánok) szolgáltatásait is, akik a parkolóból a Hajfű-tisztásig közlekednek, így az utolsó másfél kilométert (kb. 90 méter szintkülönbséggel) nekik is csak gyalog kell megtenni.
Miután mindannyian visszaérkezünk az autóbuszunkhoz, tovább utazunk Zakopanéba, ahol elfoglaljuk szállásunkat.
Szállás Zakopanéban, a sétálóutca közelében, este fakultatív vacsora.
Bialkai-szénégető parkoló - Halastó 17 km, szintkülönbsége 435 m le és fel.
2. nap: Kużnice - Murowaniec menedékház - G±sienica-Fekete-tó.
Szombati túránkra Zakopane egyik legforgalmasabb turistaközpontjából, Kużnicéból (1010 m) indulunk, úticélunk pedig a méltán népszerű, télen-nyáron elérhető G±sienica-völgy. Körülbelül 2 óra elteltével érkezünk meg a hangulatos Murowaniec menedékházhoz (1500 m). Amennyiben az aktuális lavinahelyzet lehetővé teszi, a vállalkozó kedvűekkel egy kicsit hozzáteszünk a túrához, és felmegyünk a hatalmas völgy keleti részében fekvő G±sienicai-Fekete-tóhoz (1620 m). A befagyott tó partjáról megcsodáljuk a legendás Sas útra, annak csúcsaira és hágóira nyíló szemet gyönyörködtető kilátást, majd visszaindulunk a menedékházhoz, ahol a menedékház éttermében elfogyasztjuk magunkkal hozott, vagy ott megvásárolt ebédünket. A jóleső ebédet követően a felfelé megtett úton visszaereszkedünk Kużnicéba, ahonnan a helyi minibuszokkal késő délután érkezünk vissza a szállásunkra. Este szabad program Zakopanéban, Lengyelország ,,téli fővárosában". Ennek során elvegyülhetünk a sétálóutca és a piac forgatagában, és a gorál éttermekben megkóstolhatjuk a méltán híres lengyel konyha specialitásait. Szállás ugyanott, ahol előző éjjel.
Könnyű túra: Kużnice - Murowaniec menedékház oda-vissza 9 km, szintkülönbsége 565 m.
Nehezebb túra: Murowaniec menedékház - G±sienica-Fekete-tó oda-vissza 3 km, szintkülönbség 130 méter.
3. nap: Kiry - Ornak menedékház - Fenyves-tó.
Vasárnap Kiry településről indulva a Lengyel-Tátra nyugati részén, a Ko¶cielisko-völgyben túrázunk. Utunk elején egy hosszú rétet keresztezünk, majd a Ko¶cielisko-patak mentén haladó turistaút a Betyár-kápolna mellett vezet tovább. A télen lezárt Fagyos-barlangba vezető elágazás után a völgy összeszűkül, és később szebbnél szebb sziklaképződmények szegélyezik. A völgyben felfelé haladva újabb és újabb útelágazások követik egymást, mi azonban ezeket figyelmen kívül hagyva könnyű sétával kb. 2 óra alatt megérkezünk a völgy középső részén található Ornak menedékházhoz. A menedékház finom ételekkel és italokkal várja a turistákat, akik azonban éreznek magukban kellő erőt és elszántságot, azokkal teszünk egy kis kitérőt a menedékház közelében található Fenyves-tóhoz, amely a Nyugati-Tátra lengyel részének egyetlen tava. Azok, akik nem a menedékház melletti padokon szeretnék eltölteni a pihenésre szánt időt, egy túravezető kíséretében ezt a tavat is megnézhetik.
Az előző naphoz hasonlóan ebben a völgyben is közlekednek lovas kocsik, itt azonban négy személyes bricskákkal tehetjük meg az út kb. 2/3 részét. Az Írott-réten található ugyanis a négyszemélyes lovas fogatok végállomása, innen csak gyalog lehet tovább menni az Ornak menedékház felé (innen a menedékház 1,8 km, 90 méter szintkülönbséggel).
A menedékháztól aztán a felfelé megtett úton jutunk vissza a parkolóban várakozó autóbuszhoz, majd a késő esti órákban érkezünk vissza Budapestre.
Könnyű túra: Kiry - Ornak menedékház oda-vissza 11 km, szintkülönbség 225 méter.
Nehezebb túra: Ornak menedékház - Fenyves-tó oda-vissza 2,5 km, szintkülönbség 130 méter.
Túrák nehézsége:
Mindhárom napi túra 3-as nehézségű, vagyis olyan túra, ahol lehetőség van a könnyítésre. A havas téli körülmények miatt ezek a túrák csak vízhatlan lábbeliben (lehetőleg túrabakancs), vagy valamilyen szigetelt túracipőben teljesíthetők, utcai cipő és csizma nem megfelelő! Aki rendelkezik a bakancsra, cipőre felcsatolható karmos csúszásgátlóval, esetleg hágóvassal, az ezeken a túrákon nagyon hasznos lehet. Ezen kívül téli túrákon alapfelszerelés a hátizsák, és mindenkinek ajánlott túrabot használata!
A könnyű túrák átlagos erőnléttel gond nélkül teljesíthetők. Egyeseknek az első napi távolság és a második napi szintkülönbség jelentősebbnek tűnhet, de a túrához rendelkezésre álló idő alatt, megfelelő felszereléssel ezek a túrák átlagos felkészültséggel végrehajthatók.
A nehezebb túrákat az átlagosnál valamivel kitartóbb, többé-kevésbé rendszeresen túrázó utasainknak ajánljuk. Az ilyen terepen való túrázás a megfelelő felszerelés mellett jó mozgáskoordinációt, koncentrációt és odafigyelést igényel, ezeknél a túráknál a túrabotok segítséget jelenthetnek. Felhívjuk a figyelmet, hogy nem megfelelő öltözet (elsősorban lábbeli) esetén túravezetőnk eltanácsolja Önöket a kirándulástól és alternatív programot javasol.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
- utazás autóbusszal
- 2 éj szállás
- reggeli ellátás
- idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 995 Ft/fő/nap
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő, viszont az ellátáshoz LENGYELORSZÁGBAN feltétlenül szükséges, illetve megkönnyíti az ellátást. Amennyiben rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával, kérjük feltétlenül hozza magával!
- belépőjegyek
- fakultatív programok
- idegenforgalmi adó (helyszínen készpénzben fizetendő): 5 PLN/fő/éj
Felárak:
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 30.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 15.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Nemzeti park belépő: | kb. 10 PLN/nap/fő |
Minibusz Kuznicéba: | kb. 10 PLN/nap/fő |
Fakultatív vacsora: | kb. 90 PLN/fő/alkalom |
Ebéd egy menedékházban (egyénileg): | kb. 60-70 PLN/fő |
Siklóvasút a Gubalówkára (egyénileg): | kb. 35 PLN/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
Utazás: autóbusszal
Szállás: 2 éjszaka panzióban Zakopane mellett 2-3 ágyas saját fürdőszobás szobákban
Ellátás: reggeli
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
||
---|---|---|---|---|---|
2025-03-07 | 2 éj | 92907.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés |
Az ár tartalmazza:
- utazás autóbusszal
- 2 éj szállás
- reggeli ellátás
- idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 995 Ft/fő/nap
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő, viszont az ellátáshoz LENGYELORSZÁGBAN feltétlenül szükséges, illetve megkönnyíti az ellátást. Amennyiben rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával, kérjük feltétlenül hozza magával!
- belépőjegyek
- fakultatív programok
- idegenforgalmi adó (helyszínen készpénzben fizetendő): 5 PLN/fő/éj
Felárak:
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 30.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 15.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség)
Nemzeti park belépő: | kb. 10 PLN/nap/fő |
Minibusz Kuznicéba: | kb. 10 PLN/nap/fő |
Fakultatív vacsora: | kb. 90 PLN/fő/alkalom |
Ebéd egy menedékházban (egyénileg): | kb. 60-70 PLN/fő |
Siklóvasút a Gubalówkára (egyénileg): | kb. 35 PLN/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
Érintett desztinációk:
Lengyelország
Varsó, a főváros, régóta fontos kulturális és ipari központ, a II. Világháborúig Európa legszebb városának mondták. A Visztula két részre tagolja a várost. A nyugati oldalon található a legtöbb nevezetesség, köztük az Óváros. A másik part egy kiséé egyhangúbb, kevesebb érdekességet tartogat a turisták számára. Az Óváros teret csodálatos reneszánsz, barokk és gótikus épületek teszik változatossá. A tér északi felén helyezkedik a Történeti Múzeum, mely a város történelmét, rombolását és újjáépítését mutatja be. A Királyi Palotától a Lazienki Palotáig futó, ún. Király utat templomok, paloták, múzeumok és galériák övezik. Az út közepe táján található a Nemzeti Múzeum, mely régi freskókat és a régi művészetek remekeit tárja a látogatók szeme elé.
A Tátra a Kárpátok legmagasabb hegye. A tél hosszú és hideg és a nyár sem elég meleg ahhoz, hogy a havat teljesen elűzze a csúcsokról. A Tátra lábánál fekszik a Podhale régió tucatnyi kis falujával. Zakopane egy kedves, szórakoztató város, mely igazi turistaparadicsom, ahol a Tátra nyáron hegymászási és túrázási, télen pedig síelési lehetőséget biztosít.
Krakkó közel 500 évig királyi székhely volt. Semmiképpen ne hagyjuk ki az Óváros, a Szent Albert Templom, a Református ferencesek Templom és a Czartoryski Múzeum megtekintését.
A Mazuri-tóvidéken a terület 15% van víz alatt. Leghíresebb tavai a Sniardwy és a Marmy. A tavak köré városok épültek ki az idők folyamán, melyek közül a két legnagyobb Gizycko és Mikolajki.
Oswiecim egy közepes nagyságú, ipari város, Krakkótól 60 km-re. Ismertebb elnevezése Auschwitz, mely a második világháború során náci koncentrációs tábornak adott helyet. A látogatók előtt nyitva áll.
Lengyelország, mint turisztikai célpont
A Magyarországnál megközelítőleg három és félszer nagyobb területű Lengyelország (312 ezer km2) a Kárpátok, a Balti tenger, az Odera és a Nysa, valamint a kanyargós Bug folyó közt terül el. Nyugaton Németországgal, délen Csehországgal, Szlovákiával, keleten Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Litvániával határos, míg északon Oroszországgal (és a Balti tengerrel). Alakja megközelítően szabálytalan négyszög, s csak északon és délen vannak természetes határai. Felszínének közel 90%-a alacsony síkság, amely nyugat felé a német síksághoz csatlakozik, kelet felől pedig az Ural hegységig terjedő Szarmata síksággal szomszédos. A tagoltabb, magasabb területek kivétel nélkül az ország déli harmadában fekszenek.Az ország 49 megyei szintű közigazgatási egységre ún. vajdaságra, illetve nyolc nagyobb régióra oszlik (Nagy-Lengyelország Poznan székhellyel, Pomerania Szczecin, Alsó és Felső Szilézia, Wroclaw és Katowice, Mazovia Varsó, Kis-Lengyelország Krakkó székhellyel, továbbá külön régiót képez a Mazuriai tóvidék és a Balti tenger vidéke.
Lengyelország nagyon sok értéket tartogat a külföldi látogató számára - többet mint azt általában hiszik, változatosabbat mint többségében ismerik. Mindenki megtalálhatja azt a természeti vagy ember alkotta szépséget, azt a különlegességet, mely biztosítja, hogy utazása élményekben gazdag, újdonságot, egyediséget biztosító és felüdülést nyújtó legyen. A távoli és a közelmúlt nagyszerű alkotásaiban gyönyörködhet a látogató. Egyedi hangulatot árasztó városok és városkák, régi várak, csodálatos paloták és kastélyok mutatják a viharos évszázadok harcait és gazdagságát, az ősök alkotókészségét, kifinomult ízlését.
Az egész világon számon tartott turisztikai központok mellett a kulturális és vallási emlékhelyek (Chopin szülőháza, Kopernikusz otthona, Czestochowa-i kolostor, stb.) önmagukban is meghatározó élményt nyújtanak, konkrét utazási, kirándulási célként szolgálhatnak. Lengyelország a korábbi évtizedekhez hasonlóan napjainkban is a művészetek, különösen a kortárs alkotások, esetenként az avangard törekvések kedvelőinek zarándokhelye. Elegendő talán megemlíteni a különböző - így pl. dzsessz - fesztiválokat, az egyedülálló Plakát-múzeumot, a számtalan galériát és kiállítást.
Az igen sokszínű folklórnak és gasztronómiának szintén nagy a vonzereje.
Lengyelország tájai, régiói az év minden szakában maradandó élményt nyújtanak. A települések, a tengerpart dűnéi, Mazuria csodálatos tavai, a délen található vadregényes hegyek télen és nyáron kikapcsolódást, feltöltődést nyújtanak az üdülőknek, nyaralóknak, de az utazóknak és kirándulóknak is.
Lengyelországban az utóbbi években különösen nagy hangsúlyt helyeznek a környezet védelemére és a természeti értékek megőrzésére. A nemzeti parkok száma már 22 és a maga nemében mindegyik egyedülálló és különleges élményt nyújt. Csak kiragadott példaként: a Fehéroroszországgal határos Bialowieski nemzeti park vadregényes területén közelről láthatók a bölények és a tarpánok.
Az agro- illetve ekoturizmust kedvelők is megtalálhatják lengyel földön mindazokat a specialitásokat, egyedi értékeket, melyekre vágynak.
Lengyelország éghajlata földrajzi elhelyezkedéséből következően hűvösebb a magyarországinál, változatosabb és változékonyabb. Hat évszakot szokás megkülönböztetni, a nálunk kialakult évszakokon kívül még a tavaszelőt és a télelőt is. Aki nem kimondottan a télisportok kedvéért utazik Lengyelországba, lehetőleg a nyári melegebb hónapokat vagy a kora őszt válassza, a május és a szeptember vége közötti időszakot. Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy az időjárás gyorsan megváltozhat, nyáron az őszies, ősz elején a kimondottan nyárias időjárás sem ritka.
Lengyelországban a szálláslehetőségek igen változatosak, így mindenki igényének és pénztárcájának megfelelő, megelégedésére szolgáló szállodát, motelt, panziót, menedékházat, kempinget vagy épp magánszállást találhat. Bár az utóbbi években sokat fejlődött a szálláshelyek minősége, felszereltsége és a kategorizálásuk is megbízhatóbb, előzetes szállásfoglalás vagy beköltözés előtt tanácsos a prospektusok, ajánlatok alapos áttanulmányozása, illetve a közvetlen ellenőrzés.
Lengyelországba leggyakrabban gépkocsival és busszal, vonattal, ritkábban repülővel vagy a tenger felől hajóval érkeznek vendégei. Autópályából ugyan csak néhányat találunk az országban, úthálózata mégis jónak mondható és az utak minősége is elfogadható. Közúton, kényelmes és kulturált gyorsvonatokkal, a nagy távolságok miatt ajánlható belföldi repülőjáratokkal az országon belül könnyen megközelíthetők a legfontosabb idegenforgalmi központok.
A jelenlegi árak, úgy a szállásokat, mint a különböző turisztikai szolgáltatásokat illetően összességében a magyarországihoz hasonlóak. A vezető nyugati valuták zlotyra váltása, a nemzetközi hitelkártyák használata nem okozhat gondot. A közbiztonság Lengyelországban is sokat romlott az utóbbi években, de mindent egybevetve nem mondható rosszabbnak a magyarországinál. Félelemre, különleges felkészülésre nincs ok, ugyanakkor az utazásoknál egyébként is fokozottan szükséges óvatossággal kell közlekedni, kapcsolatokat kialakítani, őrizni az értékeket, különösen az értékes gépkocsikat. (Utóbbival összefüggésben ajánlatos a biztosítás előzetes megkötése és a járműnek a szálláshelyi vagy más őrzött parkolókban való lerakása.)
Térség: Zakopane
A Lengyel Tátra legszebb és legismertebb turistaparadicsoma. A város 850 méter magasan fekszik a Tátra hegyeivel körbev A 30 ezer fős városba évente 2.5 millió turista látogat el. Lengyelország legfőbb hegyi illetve téli sport turista központja. A környező lejtőkön számtalan sífelvonó üzemel, valamint turista útvonal található. Európa legszebb tengerszeme a Lengyel Tátrai Nemzeti Park egyik leglátogatottabb helye. A város főutcáját nyugodtan nevezhetjük Zakopane Váci utcájának, ahol számtalan bolt, vendéglátó egység, étterem várja az oda látogató 2.5 millió turistát. A magyarok által közkedvelt hegyi paradicsom Zakopane Miskolctól csak 240 kilométerre fekszik. A város a maga sajátos hangulatával is vonzza az utazókat, amelyben jól megfér egymás mellett a podhalei gurálok autentikus népi kultúrája, a Witkacy színház gazdag repertoárja és Szymanowski errefelé oly gyakran játszott zenéje. És vonzza persze mindazzal, ami ezek között van: a hangulatos kocsmákkal, a sörpincékben tartott koncertekkel, a hegyek látványával vagy a Krupówki - Zakopane főutcáján hömpölygő színes tömeggel.
Város: Zakopane
Zakopane a Magas-Tátra lengyel részének legfontosabb városa. Lengyelország téli központja, és egyben a határ mindkét oldalának legnagyobb olyan városa, amely közvetlenül szomszédos a Tátra ívével. A város a Zakopanei-barázda (Rów Zakopiański) alján található, délről a mészköves Tátra erdősége, északról a Gubalówka hegyvonulata zárja. Zakopane a legmagasabban fekvő lengyel város, központja - a Krupówki és a Ko¶ciuszko utca kereszteződése - a tengerszinttől számítva 838 méter magasan van. A városba három főút, valamint egy vasútvonal vezet. (forrás wikipedia)
Programtípus
- 1 napos utak
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Karácsonyi út
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
Útjellemző
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness