ADVENT VERONÁBAN ÉS TRENTO ADVENTI FÉNYEI...
108500.00 Ft/fő, 2F
1. nap: Szeged - Budapest - Szlovénia - Treviso adventi fényei (780 km)
Elutazás Szegedről kora reggel. Utazás Szlovénián át (Tornyiszentmiklós határátkelő), Udinén keresztül Olaszországba. (Útközben pihenőkkel tarkítva érkezünk a tengerszint alatt 9 méterrel elhelyezkedő Trevisoba, a ,,miniatűr Velencébe". A régi városatyák a középkorban körbevették a várost kőfallal, amely még ma is erődként védi az óvárost. Alatta azóta is ott hömpölyög a Sile folyó, behálózva Trevisót. A házak itt is cölöpökre épültek, s az itteni palazzók is legalább olyan díszesek, cifrák, mint Velencében. Az óvárosban olyan csodák várnak bennünket, mint az a Ferences templom, melynek a falait még XIII. századi freskók díszítik, s állítólag itt temették el a két olasz költőóriás, Dante és Petrarca gyermekeit is. Sétálunk festői árkádos házai között, csatornákkal szabdalt utcáin. A város főterén megpihenünk egy capuccinóra vagy egy spritzre. Merüljünk el az olasz kisvárosi élet szépségeibe! Szálláshelyünkre igyekszünk, ami 2 éjszakán át Verona környékén lesz.
2. nap: Trento adventi varázsa és Verona fényei
Reggeli után a Dolomitok kapujaként is emlegetett Trento városába érkezünk, mely Trentino Alto Adige fővárosa és az Adige folyó völgyében található. Programunkat a város egyik ékével a XVI. századi Benconsiglio Kastély látogatásával kezdjük, amely a régió legnagyobb várkomplexuma, hercegi-püspöki rezidencia volt, a XIII-XVIII. század végéig. Mai formája, a XVIII. századi olasz reneszánsz legszebb példája. Megtekintjük a XVII. századi hatalmas kerek tornyot és a Torre Aqulia belső tereit díszítő Hónapok ciklusai képeit, melyek kivételesen szépek és értékesek, hiszen a késő középkorból maradtak az utókorra. A kastély hosszú folyosója mentén a város panorámáját is láthatjuk. Belvárosi sétánk során a város védőszentjének Szent Vigiliusnak szentelt dómot nézzük meg, mely nemcsak művészeti és vallási szempontból érdekes, hanem történelmileg is: ez a gyönyörű gótikus és barokk alkotás volt az egykori tridenti zsinat színhelye a XVI. században. Szabadidőben a város két terén sétálunk, ahol kézműves termékeket mutatnak be az árusok és remek helyi gasztronómiai finomságokat vásárolhatunk. Délután Veronába érkezünk, mely Európa egyik legromantikusabb városa, a szerelmesek kedvelt úticélja. Történelmi épületeinek értéke és fontossága miatt Veronát az UNESCO 2000-ben felvette Világörökségi listájára. Városnézésünk során megnézzük a Piazza Brá-t, Verona, illetve egyesek szerint Olaszország legnagyobb terét. Több étterem és kávézó található itt, az északkeleti részén pedig az i.sz.30-ra készült Arena található mely Verona leghíresebb látványossága. A világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma, eredetileg gladiátorviadalok helyszíne volt, és csak évszázadokkal később alakult át színházzá. Mára a híres veronai operafesztivál helyszíneként került be a köztudatba. Ezután Piazza delle Erbe következik, egy tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal, Olaszország egyik legszebb terének tartják. A tér körül csodálatos középkori házak és tornyok láthatók, mint például a XII. századi Torre dei Lamberti Verona egyik jelképe. A toronyba gyalog vagy lifttel lehet felmenni, nyitvatartási időben a szabadidő során. A toronyból, csodálatos látvány tárul Veronára. A város varászlatosan szép adventi kivilágítása mellett tudunk kedvünkre válogatni az árusok kínálatából, miközben finom forralt bor és forró csoki melegít fel bennünket. Vacsora időben szálláshelyünkre érkezünk.
3. nap: Verona - Portoguaro - Szlovénia - Budapest - Szeged (780 km)
Kora reggel indulunk tovább útközben pihenőkkel tarkítva érkezünk Portoguaroba ahol a Sile folyó mentén macskaköves utcák ódon festett falu házak, hangulatos kávézók, árkádok alatti üzletek, kisvárosi hangulat fogadják az idelátogatót. Élvezzük a város hangulatát, majd hazafelé indulunk az Udine-Szlovénia-Tornyiszentmiklós-Budapest útvonalon, útközben többszöri pihenőkkel, étkezési lehetőséggel. Érkezés a késő esti órákban Budapestre, majd továbbutazunk Szegedre.
A részvételi díj nem tartalmazza
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2 x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
A részvételi díj tartalmazza
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2 x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
Bevezető
Kíváncsi rá miként készülnek az olaszok a legszentebb, legfontosabb ünnepre a Karácsonyra? Tartson velünk négy egyedülállóan szép városba, élvezze az adventi vásárok hangulatát, illatait ízeit, engedje át magát a karácsonyi hangulatnak egy finom forralt bort vagy forró csokit kortyolgatva.
Szerződés
KÉRJÜK A NEVEK PONTOSÍTÁSÁT AZ ÚTLEVÉL VAGY SZEMÉLYIGAZOLVÁNY SZERINT (ebböl eredö problémák az utasokat terheli)! A ZÖKKENÖMENTES HATÁRÁTKELÉS ÉS KÜLFÖLDI TARTÓZKODÁS ÉRDEKÉBEN A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM JAVASOLJA AZ ÉRVÉNYES ÚTLEVÉL HASZNÁLATÁT (RÉGI TÍPUSÚ SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY (BARNA) NEM ALKALMAZHATÓ KÜLFÖLDÖN VALÓ TARTÓZKODÁSHOZ - ÚJ TIPUSÚ KÁRTYÁS IGEN). KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK EGYÉNILEG INTÉZIK AZ EGYES ORSZÁGOKBA TÖRTÉNÖ BEUTAZÁSHOZ SZÜKSÉGES ENGEDÉLYEKET (VÍZUMOKAT)! NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK VÍZUMKÖTELEZETTSÉGÉT IRODÁNK AZ ÉRINTETT PROGRAM VONATKOZÁSÁBAN NEM VIZSGÁLJA. AZ EBBÖL ADÓDÓ KELLEMETLENSÉGEKÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÖSSÉGET.
A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!
A MEGHIRDETETT MINIMÁLIS LÉTSZÁMNÁL KISEBB CSOPORTLÉTSZÁM ESETÉN FELÁR FIZETENDÖ: 8.500 FT/FÖ.
EURÓS VISSZAIGAZOLÁS ESETÉN A LÉTSZÁMFELÁR 23 Euro/fö
Belépök és jegyek tájékoztató árai: kb. 40 Euro /fö
Egyéb helyszínen fizetendö költségek : 20 Euro /fö
További információk
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 40 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 20 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
BBP biztosítás: részletek: ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)
Útlemondási biztosítás: az alapár 3%-a. Részletek ITT.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási szolgáltatás kötése nem kötelező, de javasolt!
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 8.500 Ft / 23 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Székesfehérvár-M7 autópálya útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! A részvételi díj útlemondási biztosítást nem tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy a karácsonyi ünnepi időszakra való tekintettel irodánk mindent megtesz az egyes objektumok és látnivalók zavartalan megtekintése érdekében, azonban az ünnepi időszak miatt egyes látnivalók megtekintése kívülről is lehetséges. Megértésüket köszönjük.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
||
---|---|---|---|---|---|
2024-12-13 | 2 éj | 108500.00 Ft/fő, 2F |
Ajánlatkérés | ||
2024-12-13 | 2 éj | 108500.00 Ft/fő, 3F |
Ajánlatkérés |
Érintett desztinációk:
Olaszország
A FŐVÁROS
Aki először jár Rómában, annak feltétlenül érdemes részt vennie egy szervezett városnéző túrán, melyen megszerezhetjük az első benyomásokat, és eldönthetjük, hogy mi az, amit alaposabban is szeretnénk megismerni - akár egy későbbi látogatásunk alkalmával is. Mivel a város kulcsát történelme jelenti, feltétlenül szükségünk lesz egy részletes útikalauzra, ha valóban értékelni akarjuk az itt látható emlék- és remekműveket. Az is fontos, hogy a számunkra érdekes helyeket fontossági sorrendbe rakjuk, melyet szigorúan tartsunk is be. Ebben segítségünkre lehet e könyv egyszerű rangsorolási jelrendszere. Aki mégis útikönyv nélkül vág neki Rómának, az ne feledje, hogy a legtöbb helyen belépődíjat kérnek, és hogy hétfőn általában minden nevezetesség zárva van.
Terület: 301 302 km2
Népesség: 57 517 000 fő
Főváros: Róma
Hivatalos nyelv: olasz
Pénznem: Euro
Időzóna: CET 0 óra (GMT +1 óra)
Áramforrás: 220V
Magyar Követség: Róma, Via dei Villini 12-16, 00161 Tel: 39-6-442-30598. Fax: 39-6-440-3270
Vízum: Nem szükséges
Útlevél szükséges: Igen
Országhívószám: + 39
VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK RÓMÁBAN
Aki kedveli az eleganciát, az egyetért azzal, hogy Róma a világ talán legigényesebb üzleteivel és legkiválóbb minőségű áruival várja a luxuscikkek iránt érdeklődő vásárlókat. Az olasz stílus és az olasz mesterek ügyessége messze földön híres, de az összes nagy európai márka is képviselteti magát. Aki minőségre vágyik - és meg is tudja fizetni -, annak itt a helye, bár árleszállítást, akciót nehéz kifogni.
Érdemes körülnézni a Via del Tritonén, a Trevi- kút körüli utcákban, a Tiberis túlpartján a Via Cola di Rienzón, a Lucina városrészben fekvő Piazza S. Lorenzón és a Piazza Campo de-Fiori környékének utcáiban.
ÉJSZAKAI ÉLET ÉS SZÓRAKOZÁS
Róma esténként korábban elálmosodik, mint mondjuk Párizs vagy New York, és nem törekszik arra sem, hogy a hamburgiakhoz hasonló olcsó és közönséges klubok várják az éjszakai életre vágyókat - még ha Fellini filmjei néhol ennek az ellenkezőjét sugallják is. Persze ez nem jelenti azt, hogy itt senki nem mulat az éjszakába nyúlóan, és hogy a város híján lenne az olyan kluboknak és diszkóknak, melyekben hajnalig szól a zene. Ráadásul egy-egy színház és étterem is sokáig nyitva tart, a kávéházak és bárok szintén nem zárnak egy vagy két óra előtt - még hétköznap sem.
Rómában sötétedés után is mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő szórakozást, de mivel a város főleg kulturális nagyhatalomnak számít, az igényesebb programok - opera, balett, szólóestek, koncertek és színház - határozottan túlsúlyban vannak.
Mare Adriatico ez az a hely, ahol gondtalanul élvezhetik a pihenést a homokos tengerpartokon. Az adriai üdülőhelyeken megismerhetik, milyen a dolce vita és a divertimento, nyugodt pihenés, szórakozás és kulturális programok jól kiegészítik itt egymást. Köszöntsék ciaoval az egyébként is barátságos, temperamentumos olaszokat, kóstolják meg az igazi pizzákat és pastakat, hűtsék le magukat gelatoval. Buon viaggio!.
Lido di Jesolo: A Velencéhez legközelebb eső észak-adriai üdülőhely kellemes, finomhomokos strandjai és remek hangulata miatt a magyar turisták körében rendkívül népszerű. A bárokkal, éttermekkel és diszkókkal teli utcáktól nem messze, keleti irányban csak néhány kilométeres távolságra található a kevésbé ismert, éppen ezért nem olyan lármás és nyüzsgő partszakasz: Cavallino, ahová valamelyik délután, egy nyugalmasabb strandolás reményében érdemes ellátogatni.
Bibione: Olaszország leghosszabb strandja (több mint 8 km) az Adria modern, nyüzsgő üdülővárosainak egyike. Különösen ajánljuk azoknak, akik szeretik a tiszta, nyugodt tengert és a finomszemcséjű homokkal borított tengerpartot. A várost körülvevő sűrű pinea fenyőerdők és a tenger felől érkező hűsítő szellők enyhítik a nyári forróságot. Termálfürdői messze földön híresek. Kényelmes szállodák és apartmanházak, sportcentrumok, szórakozóhelyek, különböző rendezvények és ünnepségek fogadják Önöket, ha ellátogatnak ide.
Cattolica: Emilia Romagna tartomány gyöngyszeme az Appenninek lábánál helyezkedik el. Finomhomokos tengerpartját lankás dombok övezik. A 100 m széles, 3 km hosszú strand minden évben elnyeri az Európa Tanács Kék zászlóját, melyet a legtisztább strandok kapnak. A lassan mélyülő tenger a kisgyerekek számára is biztonságos fürdési lehetőséget nyújt. A városközpontban csodálatos szökőkutas park várja az odalátogatókat. Remek szórakozási lehetőség a városi kisvasút, melyet napközben ingyenesen lehet használni. Este sokszínű programok, utcabál, tűzijáték, hal- és borkóstoló közül választhatnak Vendégeink.
A turista joggal várja el, hogy Rómában kiváló olasz ételeket ehessen, és a saját konyhájukat a rómaiak is mindennél jobban kedvelik. Ezért - jóllehet számtalan nemzet konyhaművészei képviseltetik magukat a városban - a legtöbb római étteremben olasz stílusú ételeket főznek, melyek hagyományos tájjellegű fogások vagy családi specialitások lehetnek.
Róma nem csupán az ország, de egy tájegység fővárosa is, és specialitásai a paraszti eredetű ételektől - ezek a legegyszerűbb alapanyagokból, csirkéből, borsóból, pacalból, sózott tőkehalból, borjúmirigyből és pastából készülnek - a fényűzőbb étkekig terjednek, mint pl. az abbacchio (zsályával, fokhagymával, rozmaringgal és szardellapasztával fűszerezett bárányhús) vagy a capretto al forno (sült gida). Érdemes még megkóstolni a következő római ételeket is: carciofi alla giudia (olívaolajban és citromlében sült, virágként szétnyílt articsóka), stracciatella (rántás nélküli leves, tojással, búzadarával és sajttal behabarva), saltimbocca alla Romana (zsályalevélbe és sonkába csomagolt natúr borjúszelet) és piselli al prosciutto (pármai sonkával és kockára vágott szalonnával lassan puhára főzött borsó).
A rómaiak a laktató ételsort általában valami könnyű fogással zárják, ami gyakran friss gyümölcs vagy egy macedonia gyümölcskehely. A friss sajt szintén az itteniek kedvence; sokan rendelnek cukorral megszórt ricottát (juhtúrót) vagy apró mozzarella-gömböket. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a legjobb olasz desszert azért mégiscsak a gelato (fagylalt) - Róma különösen híres a fagylaltjáról.
VELENCE
A Canal Grande
A folyó természetes folyását követve a lagúna mocsaras szigetei között a kanyargós csatorna két nagy ívet ír le a Santa Lucia vasútállomástól a San Marco-öbölig. A folyó szélessége 40 és 70 m között van, legnagyobb mélysége 5,5 m. Három híd - a Scalzi, a Rialto és az Accademia - és hét traghetto(komphajó-) vonal szeli át.
Sok illusztrált útikönyv kizárólag a Canal Grandéról szól, mások az egész várost próbálják bemutatni (pl. Danilo Reato Velence c., magyarul is megjelent könyve), a jobb útikönyvek pedig részletesen írnak a legfontosabb épületekről is.
Sétányok és terek
A Riva degli Schiavoni (Szlávok partja) az egyik legnépszerűbb sétánya Velencének, a Dózse-palotától a Ca- di Dio csatornáig vezet, ahol megváltozik a neve; majd folytatódik tovább a Giardiniig (közpark). A Dózse-palota és a hozzá csatlakozó városi börtön után a Hotel Danieli és más nagy hotelek sora következik, ezek mind a Szt. Márk-öbölre néznek. A széles, kikövezett parti sétány, melyet hidak sora szabdal, kávézókkal, szuvenírárusok bódéival zsúfolt, nyugati végén a part vaporetto- mólókkal van tele, a kiránduló- és vontatóhajók is itt kötnek ki. A Rivát elhagyva észak felé sikátorok és boltívek sora vezet a város útvesztőjébe és néhány terére, nevezetesen a Campo San Zaccariára és a Campo Bandiera e Moróra. A csatorna mögött az Arsenale felé haladva a Giardini, a közpark található, meglehetősen piszkos és rendetlen, de gyönyörű magas fái között a Biennale, a képzőművészeti kiállítás pavilonjait találjuk. Ez a szinte egyedülálló szabad tér Napóleonnak köszönhető, aki leromboltatta az épületeket, hogy védelmi fegyvereit helyezze ide.
FESZTIVÁLOK, ESEMÉNYEK
Velencében egész évben rendkívül gazdag a kulturális élet. A Teatro la Fenicében télen operákat mutattak be, ezenkívül koncerteket és hangversenyeket rendeztek, augusztus kivételével, amikor is a Fenice zárva volt (a múlt idő sajnos azt jelenti, hogy a színház 1996 januárjában leégett). De három másik működő színházat találunk a városban: a L’Avogariát, a Goldonit és a Ridottót. Hangversenyeket időnként templomokban is tartanak, nevezetesen a Pieta, az Ospedaletto és a San Stae falai között. Számos mozi is van Velencében, de a filmeket mindig olasz nyelven vetítik. Különleges kiállításokat láthatunk az év folyamán a legfontosabb múzeumokban: a Dózse-palotában, a Szt. György-szigeten és a Palazzo Grassiban. Ezeket a tárlatokat gyakran a Canal Grande feletti hidakról függő óriási, arannyal átszőtt, velencei mattpiros színű zászlókon, transzparenseken hirdetik. A nyár a különböző fesztiválok időszaka. A modern művészetek Biennáléját minden második év nyarán rendezik meg a Giardini Publiciban található 40 állandó pavilonban, illetve a különböző galériákban városszerte. A Táncfesztivált júliusban, a Nemzetközi Filmművészeti Fesztivált pedig augusztusban és szeptember elején rendezik.
Térség: Észak-Olaszország
Város: Verona
Verona az észak-itáliai Veneto régió Verona tartományának közigazgatási központja. Az ősi város és a modern városközpont az Adige folyó kanyarulatánál, a Garda-tó közelében fekszik. 2000-ben Veronát az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. A San Zeno Maggiore-bazilika (Basilika di San Zeno Maggiore) a veronai építészet egyik legnagyobb alkotása. Történelme során sok híres személy megfordult a városban, mint például Nagy Theodorik, Alboin, Dante, Goethe, Stendhal és még sokan mások. Julius Caesar a pihenésre szánt napjainak legnagyobb részét itt töltötte. William Shakespeare híres műve, a Rómeó és Júlia is Veronában játszódik, habár az eredeti verzió szerint az eset Sienában történt. (forrás: wikipedia)
Programtípus
- 1 napos utak
- Egzotikus út
- Fakultatív program lehetőség
- Fesztiválok
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Karácsonyi út
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
Útjellemző
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness