Máramaros
189000.00 Ft/fő, 2F
Programleírás
1. nap: Budapest - Nagybánya - Breb
Reggel elindulunk a csengersimai határátkelő felé - hogy egy egészen más, különös világba csöppenjünk néhány óra múlva. Nagybánya, az egykori arany- és ezüstbányákra települt város művésztelepével és remek geológiai gyűjteményével fontos megállója első napunknak. Mielőtt megismerjük művésztelepének történetét és a város központjának kiemelkedő történelmi nevezetességeit, felmászunk a város jelképének, a 14. századi Szent István-toronynak a tetejére a kilátás kedvéért, és megkóstoljuk a környék leghíresebb, málnás kürtős kalácsát és a vidék legjobb kávéját, melyet speciálisan ennek a cégnek termelnek és pörkölnek. Innen irány a festői hegyvidék! Utunkat némi kukoricalisztbe forgatott, frissen fogott és sütött pisztráng és ellenállhatatlan kísérője, a fokhagymás muzsdély és kemencés kenyér miatt megszakítjuk egy különlegesen festői helyen, csúcsok, tavacskák és vízesések közt, s ha már így alakult, nem állunk ellen a házi áfonyalekváros túrófánknak sem. Majd vár a máramarosi, érintetlen világ! Mesterien púpozott szénakazlak pettyezte tájon át érjük el az apró falucskát, melyet III. Károly brit uralkodó - és pár honfitársa tett híressé. Éjszaka Brebben, a vidék legeredetibb és legérdekesebb, legszebben megőrződött falujában.
2. nap: Hagyományok útján: Breb mesevilága
Együtt ébredünk a faluval, megérezve különleges ritmusát. Ma alaposan szétnézünk Brebben, ahol még él a ritkaságszámba menő hagyományos életmód, így olyan jelenetek tanúi lehetünk az ébredő faluban, amihez hasonlót már csak nagyon messzi, elzárt tájakon van módunk megtapasztalni. Látogatás a mesebeli világba, ahol olyan időtlen élet zajlik, amit látni és megtapasztalni maga a végtelen harmónia. Alapos bepillantás a helyiek életébe: látunk kemencét, pálinkafőző műhelyeket, patakbeli, ősi ,,mosógépet". Tanulmányozzuk a máramarosi faépítészet zseniális megoldásait, bekopogunk a fafaragóhoz, közben megismerjük egy korábban hanyatlásra és lassú elmúlásra ítélt hely felemelkedésének csodálatos történetét. A mai nap legérdekesebb színfoltja az istentisztelet, melyre mindenki hagyományos viseletben érkezik. Nem a turisták, hanem a mai is élő szokás miatt. Itt a vasárnap komoly ünnep, mindenki magára ölti a legszebb ruháját. Délután régi, kedves ismerősnél teszünk látogatást: Maria, a falu szövőasszonya enged be a házába minket, és nem csak a munkáival ismerkedünk meg, hanem azzal az életmóddal és természetközeli szemlélettel is, melyért ma már nagyon messzire, távoli törzsekhez kell utazni, de a világ eldugottabb szegleteiben is eltűnőben van. A 24. óra ez, egyformává váló világunk eredeti szegleteiben. Ebédre és vacsorára nullkilométeres alapanyagból készült finomságokat eszünk, mert itt minden friss, természetes, egyenesen a kertből érkezik.
3. nap: UNESCO világörökség fatemplomok és az esztena
A kiadós, máramarosi reggeli után (minden helyi termelőktől, frissen érkezik), a környék lenyűgöző, freskókkal díszített, fazsindelyes templomait járjuk be. Csak ezen az apró területen 8(!) UNESCO világörökség található. A 2-300 éves fatemplomok a havasi építészet esszenciái. Makulátlanok, tájba illeszkedők, némelyik belső díszítése, falfestményei döbbenetesen fantáziadús, különösen a bűnöket és azok pokolbéli következményeit illetően. Mesteri művészi és ácsmunka mind. Ha elteltünk szépségükkel, egy egészen más hangulatú kirándulás következik: felsétálunk az esztenára a pásztorok nyári szállására. A nagyon kedves pásztor és családja több száz jószággal él itt őszig - természetes, szabad életük a nyilvánvalóan kemény körülmények ellenére is irigylésre méltó. Kapunk kóstolót mindenből: friss sajtból, pálinkából, szabad tűzön főtt puliszkából és házi kolbászból-szalonnából. Annyira jól érzés kint lenni a hegygerincen, hogy ott is felejtjük magunkat alkonyatig.
4. nap: Breb - Máramarossziget - Szaplonca - Vámfalu - Budapest
Ha kigyönyörködtük magunkat Máramaros legszebb falujában, búcsút veszünk Breb mesevilágától, és Sziget felé vesszük az irányt. Megállunk egykor nagypolgári főterén, benézünk a piacra, majd útnak indulunk Szaploncára, a vidám temetőbe. Ilyenből is csak egy létezik a világon. A színes, tarka fejfák mindegyike konkrét történetet mesél. Szaplonca jó hely különleges, kézzel szövött textilek beszerzésére is - ilyenekből sincs már sok a házaknál, nagyjából az utolsó hagyományos darabokat lehet beszerezni. Nem hagyjuk ki a túróval töltött lángost és a micset sem az egyszerű, de kiváló büfében. Vámfaluban egykor 32 fazekascsalád élt - ma az utolsó mestert látogatjuk meg, aki mesél nekünk a hagyományról. Megállunk még a sokemeletes palotáiról híres faluban, kicsodálkozzuk magunkat a Versailles-i palota itteni plebejus másán, teljes képet kapva ezen csodálatos vidék múltjáról és esélyeiről - aztán hazautazunk.
UNESCO Világörökségi helyszín
Máramarosi fatemplomok
Fontos számunkra, hogy az utazás örömén keresztül pozitív változásokat hozzunk létre, hogy a világ ezzel is egy kicsit jobb hely legyen. Máramarosi utunk a slow travel/fenntartható utazási koncepciónk része, mely során különösen figyelünk, hogy az alábbiak megvalósuljanak:
o Felelősen működünk és utazunk, kiemelt figyelemmel a környezetvédelemre és az energiatakarékosságra.
o Ahol csak lehet, zöld megoldásokat, lehetőségeket kínálunk.
o Tiszteljük a helyi kultúrákat, szokásokat, és választásainkkal hozzájárulunk a megőrzésükhöz.
o Partnereinket körültekintően válogatjuk, és elvárjuk, hogy hasonló elveket valljanak.
Miért éppen
Igazuk van, ide most kell elindulni, különben késő lesz! Ebbe az útba nagyon finom dolgokat válogattunk: csupa helyi, ízes, természetes fogást. Harsogó, zöld bérceket. Friss pisztrángot, házi sajtot, áfonyalekváros fánkot. Ráadásul Máramaros tele van UNESCO világörökségi emlékekkel, és a természet, a Kakastaréj-csúcs és környéke is lenyűgöző. Mindezt most kell megnézni, amíg létezik a hagyományos életmód - ez a 24. óra. Máramaros eltűnőben lévő világ, eltűnő életmóddal. Egyre messzebb kell utazni, hogy ilyesmit lássunk - ez itt van, a szomszédban. Bár fogunk látni világörökségi, jelentős kulturális emlékeket, ezen utazás alkalmával az UNESCO fatemplomok mellett rendkívül fontos szerepe van a hely inspiráló, utánozhatatlan, máshol már nem látható és meg nem élhető összképének, hangulatának. Igazi kiszakadás ez a hétköznapokból. Különleges utazás lesz, rengeteg történettel és személyes tapasztalattal készülünk!
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
||
---|---|---|---|---|---|
2024-10-18 | 3 éj | 189000.00 Ft/fő, 2F |
Ajánlatkérés | ||
2024-10-18 | 3 éj | 189000.00 Ft/fő, 2F |
Ajánlatkérés | ||
2024-10-18 | 3 éj | 189000.00 Ft/fő, 3F |
Ajánlatkérés |
Az ár nem tartalmazza
- az útlemondási biztosítást
(Covid fedezettel): 2,5%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
- Egyágyas felár:
35 000 Ft - A programban nem szereplő ebédek és vacsorák ára (helyben fizetendő, fogasztás szerint)
- Borravaló és adomány: 20 EUR
- Idegenforgalmi adó: 15 EUR
BBP utasbiztosítás
(EUB Biztosító)
- Air Nívó:
730 Ft/fő/nap
- Air & Cruise Top:
1.030 Ft/fő/nap
- Air & Cruise Extra:
1.590 Ft/fő/nap
Az ár tartalmazza
- a közlekedés árát kisbusszal
- a szállás árát autentikus gerendaházakban
- a kiadós, házi reggelit, a kóstolókat és a pásztorvacsorát
- a megadott programokat
- a belépőket
- a magyar nyelvű idegenvezetést
Érintett desztinációk:
Románia
Bukarest, a főváros, a földrengés, a második világháború és Caucescu áldásos tevékenységének köszönhetően rengeteget vesztett korabeli szépségéből. A 12 emelet magas Népek Háza a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete. A George Enescu múzeum kottákat és zeneszerzők személyes tárgyait mutatja be.
Brassó középkori szász város, Románia leggyakrabban látogatott idegenforgalmi célpontja. Leghíresebb nevezetessége a Fekete Templom, amely sokak szerint a Bécs és Isztanbul közötti terület legnagyobb gótikus temploma. A várostól 30 kilométerre fekszik Drakula kastélya, amely a környék legnagyobb vonzerejét jelenti. A kastélyhoz vezető út során érdemes felkeresni a Rasnov kastélyt is.
Segesvár a magyarok történelmében nagy szerpet játszó középkori szász város, feltehetőleg itt halt meg Petőfi Sándor. Óratornyáról, Történeti Múzeumáról, dominikánus valamint gótikus templomáról híres. A várostól 40 kilométerre fekszik Albesti, itt található a Petőfi Múzeum.
Temesváron voltak a 89-es forradalom legvéresebb harcai, melynek áldozataira emléktáblákkal emlékeznek. A református templom volt a forradalom központja. A legszebb épületek a városban a római katolikus dóm és a szerb ortodox templom
A Fekete-tenger partvidékének legnagyobb kikötője, és városa Constanta. A futballrajongók Gheorge Hagi szülővárosaként ismerhetik. A strandok zsúfoltak és piszkosak, de a város maga szép. Mamaia a román „Palm Beach”, amely 61 szállodájával várja a turisták hadát. A partvidék egyéb üdülőhelyei: Eforie, Neptun-Olimp és Constinesti.
Romániában a legnagyobb kiadást a szállás jelenti, az étkezés, a múzeumlátogatás és a közlekedés nagyon olcsó. Az utazási csekkeket könnyen, sok helyen beválthatjuk. A bankkártyákat széles körben elfogadják. Borravalót nem kötelező adnunk, a piacokon érdemes alkudoznunk.
Térség: Máramaros
Máramaros felbecsülhetetlen népművészeti értékek őrzője és hordozója. A vidék népművészetét erőteljesség, eredetiség, monumentalitás jellemzi. A máramarosi fatemplomok "fából faragott fohászok". Úgy alaprajzaikban, mint tömegkompozíciós megoldásukban eltérőek és sokszínűek. Ezeknek a templomoknak az összképe beleilleszkedett az erdő borította tájakba, a dombok fölé próbáltak felnyúlni a fatemplomok sudár tornyai. A népi építészetből fakadnak, elválaszthatatlanok tőle. Nem az anyagi gazdagság szimbólumai, nem az erőről, a védelemről, biztonságérzetről szólnak, hanem inkább azt bizonyítják, hogy viszonylag szerény anyagi lehetőségekkel is meg lehet hódítani a magasságokat.
Város: Máramaros
Programtípus
- 1 napos utak
- Egzotikus út
- Fakultatív program lehetőség
- Fesztiválok
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Karácsonyi út
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
Útjellemző
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness