Nagy török körutazás
1. nap: Budapest-Plovdiv
Indulás a kora reggeli órákban Budapestről. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel a plovdivi tranzit szállásunkig. Vacsora a szállodában. (*Késői érkezés esetén hideg vacsora.)
2. nap: Isztambul
Reggeli után megkezdjük utazásunkat Isztambul felé. A világ legdinamikusabban fejlődő városa, amely két földrészen terül el, és a történelem alakulására már a középkorban is befolyással bírt Európában csakúgy, mint Ázsiában. Bár területileg kisebb része van Európában, mégis európai városnak tartják. Érkezést követően a szálláshely elfoglalása, vacsora, majd a környék felfedezésére indulunk.
3. nap: Isztambul
Reggeli után városnézés a két földrészen épült fővárosban. Konstantinápolyt a Bizánci Császárság, majd az Oszmán Birodalom fénykorában a világ köldökeként emlegették. A város híres történelmi negyede őrzi a szultánok emléke mellett az ókeresztény uralkodók emlékét is, amit városnézésünk során mi is meglátogatunk: Topkapi szerájt, a háremmel együtt, az Hagia Szófia mecset épületét, mely ma már múzeum. Itt Theodosius obeliszkje mellett elsétálva a Sultan Ahmet, azaz a Kék mecset belső világa hat ránk lenyűgözően. Délután szabad program, vagy fakultatív hajózás a Boszporuszon (Ár: 30 EUR/fő), fűszer bazár látogatással egybekötve. Szállásunkra az esti órákban érkezünk vissza.
4. nap: Ankara-Kappadókia
Korai reggeli, majd indulás Kappadókiába. Útközben megállunk Ankarában, a török fővárosban, ahol megtekintjük a Törökország alapítójának, Mustafa Kemal Atatürk-nek monumentális Mauzóleumát. Délután tovább utazás, az esti órákban érkezünk Kappadókiába. Vacsora és szállás Kappadókiában.
5. nap: Kappadókia
Mai napunkat egy csodálatos fakultatív programlehetőséggel kezdhetjük: hőlégballonozás a felkelő nap fényében fürdő Kappadókia lenyűgöző tája felett. (A program időjárás függő, a helyszínen fizetendő.) Reggeli, majd egésznapos kirándulás Kappadókia történelmi emlékei között, mely során meglátogatjuk a Göreme templomvölgyet a sziklába vájt kolostoraival. Uchisar erőd vár, Dervent völgy, ezt követően ellátogatunk egy ékszer, ónixműhelybe, ahol megismerkedhetünk az ónix megmunkálása, valamint egy szőnyegboltban lehetőségünk nyílik az itt készített remekműveket megcsodálni – esetleg megvásárolni. Visszautazás a szállodába a késő esti órákban. Vacsora és szállás Kappadókiában. Este a vacsora után fakultatív lehetőség: török est egy hangulatos barlangmulatóban. Gazdag folklór- és hastánc-bemutató, korlátlan italfogyasztás. (Ár: 45 EUR/fő).
6. nap: Konya-Pamukkale
Reggeli, majd utazás Pamukkaléba. Első megállónk egy Karavanszeraj, aminek nevezetessége a XIII. századból származó karavánszeráj, azaz erődített pihenőhely, amely fontos megállója volt az egykori selyemútnak. Innen Konyába utazunk, a kerengő dervisek városában megtekintjük a Mevlana Múzeumot. Konya különleges ékszere Törökországnak, külföldiek ritkábban fordulnak meg itt, csak azok zarándokolnak el, akiket a nevezetességeken kívül az ország vallása is érdekel, illetve akik kíváncsiak a proféta szakálldarabkájára, amit itt őriznek. A város építészeti és iparművészeti szempontból a szeldzsuk művészet kincsestára. Érkezés Pamukkaléba a délutáni órákban. Vacsora és szállás Pamukkaléban.
7. nap: Pamukkale
A pamukkalei tájat nevezik Törökország egyik legfantasztikusabb természeti csodájának. Az ókori gyógyfürdő ma modern gyógy-központ Pamukkaleban. Hihetetlen látvány a táj hófehér mészkő teraszaival, termálvízével természeti csoda, világszinten is ritkaság. Sétálunk a fehéren csillogó termálvizes mészkő teraszokon, melyek már messziről csodás látványt nyújtanak. Ezután ismerkedünk az ókori Hierapolis város romjaival, mely a közeli termálvíznek köszönhetően a Római Birodalom egyik híres fürdővárosa volt. Fakultatív fürdési lehetőség Cleopatra fürdőjében (a belépő a helyszínen fizetendő). Délután tovább utazunk az Égei-tenger partjára, Kusadasiba, érkezés a szállodába, vacsora.
8. nap: Ephesos
Reggeli után meglátogatjuk a világ hét csodájához tartozó Artemis-templom maradványait, majd Ephesosba antik romvárosába utazunk, mely az ókor egyik legjelentősebb városa volt. A romváros ma Törökország egyik legfontosabb régészeti nevezetessége, láthatjuk többek között Celsus híres könyvtárát (Alexandria után ez volt a második legnagyobb könyvtár a világon). Ephesos meglátogatása után lehetőség lesz jó minőségű bőráruk vásárlására is, majd vissza indulunk a szállásunkra vacsora a szállodában.
9. nap: Trója
Reggeli után fürdési lehetőség az Égei-tengerben, majd utazás a legendás Trója városába, ahol a megelevenedő történelem középpontjában a híres faló másolata áll. Az 1870-es években a német amatőr régész, Heinrich Schliemann találta meg Homérosz Iliásza alapján a sokak szerint nem létező várost és kezdte feltárni a területet. Továbbindulás Canakkaléba, vacsora és szállás a környéken.
10. nap: Rodostó
Reggeli után tovább indulunk, az új tengeri hídon kelünk át a Dardanellákon, majd folytatjuk utunkat Rodostóba, a magyar történelem számára is oly fontos városba. Megtekintjük II. Rákóczi Ferenc házát, ahol élete utolsó másfél évtizedét élte. Városnézésünk után búcsúzunk Törökországtól és megkezdjük utunkat hazafelé. Esti érkezés a plovdivi szállásra.
11. nap: Plovdiv-Budapest
Reggeli után elhagyjuk szállásunkat, hazaindulunk. Folyamatosan utazunk, rövid pihenőkkel. Budapestre - a forgalomtól és a határokon való várakozástól függően - a késő esti órákban érkezünk meg.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
BEUTAZÁSI FELTÉTELEK: Törökország
Utazás: autóbusszal Szállás: ***/**** szálloda Ellátás: félpanzió
Egyágyas felár: 155.000,-Ft/fő, Biztosítás: 10.450,-Ft/fő, Sztornóbiztosítás: 3%
Kötelezően fizetendő Audio-guide 6.050,- Ft/fő
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az útlemondási biztosítás és a baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás együttes megkötésével csak Prémium és Privileg módozat esetében térít a biztosító önrészmentesen! További részletek, feltételek és térítési díjak: ITT
Classic módozat nem köthető
Biztosítás: 10.450-Ft/fő ( ATLASZ Társas Prémium BBP, önrész 0%)
Biztosítás: 13.200-Ft/fő ( ATLASZ Társas Privileg BBP, önrész 0%)
Belépők kb. 220 EUR
Borravaló 10 EUR
Budapest-Déli pu. Koronaőr köz 05:30
Kecskemét-Mol benzinkút, M5 autópálya 90 km, Kecskemét déli pihenő 06:30
Szeged-Shell benzinkút, Bajai út 2-4. 07:30
Érintett desztinációk:
Törökország
Az épen maradt romváros. Nehéz elképzelni, hogy ahol most az iszlám az úr, egykor a görög majd a bizánci kultúra bölcsője ringott. Jártam már Cipruson, és jónéhány görög szigeten, de Ephesus romvárosa nyűgözött le idáig a leginkább. Sokak szerint egyébként ez a világ egyik legszebb ókori városa. Az ókori görög biradalom egykori második legnagyobb városában egész oszlopsorok, két színház, kórház, egy két szintes könyvtár (az ókori világban az alexandriai után a második legnagyobb gyűjtemény itt volt), városháza, piactér, ókori kapuk meglepően ép maradványai fogadják az ide érkezőt. Az egykori kulturális élet pezsgését az is érzékelteti, hogy az egyik színház 24 ezer főt volt képes befogadni.
Ephesus (ma Selcuk) egykoron kedvező fekvése miatt népszerű kikötőváros volt. Nem csak kereskedelmi, hanem kultikus központként is működött, az első időkben Cybele istennő, majd Artemisz, majd az utóbbi évszázadoktól a mai napig Szűz Mária kegyhelye. Pál apostol hittérítő körútja során két évet töltött a városban, ezután kezdődött a településen a Szűz Mária kultusz. Nem messze innen, egy kis völgyben található maga a ház, ahol Mária meghúzódott egy ideig (Meryemana), a zarándokok tízezrével keresik fel ezt a helyet minden évben.
Itt élt egykoron Herakleitosz a filozófus is, aki szerint "kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba" (ie. 540-470). Itt állt Artemisz temploma, mely az ókori világ hét csodája közé tartozott, bár tényleges helyét egyértelműen nem sikerült fellelni. A római időkben az uralkodóknak gyakran az embernagyságút négyszeresen meghaladó szobrokat emeltek, hogy így vívják ki az aktuális császár jóindulatát. Az óriásszobrok némelyike még ma is látható Ephesusban.
A város egykori főutcáján, a Márvány út egyik kövén talán a világ első reklámja található: egy női alak koronával a fején, mellette egy szív és egy láb. Az értelmezés szerint az egyik bordély hölgye hívta fel így a kikötőből érkező matrózok figyelmet színvonalas szolgáltatásaira.
Mesés Szmirna
Izmir megtekintésére nem volt sok időnk, néhány érdekességet azonban mégis érdemes elmondani erről a legendás kikötővárosról. Évszázadokig Szmirnaként ismertek szerte a világban, Homérosz szülôhelye, Törökország harmadik legnagyobb városa, innen indultak útra Európa felé a keleti csemegékkel megrakott hajók is. A szerencsétlen település számtalan súlyos földrengést szenvedett el, ezért viszonylag kevés emlék maradt fenn épségben napjainkra. Ezek közül az egyik legszebb a Kadifekale erőd, amelyet Nagy Sándor idejében, a IV. században építettek a város fölé magasodó dombra. Az erôdbôl kitűnô kilátás nyílik az Izmiri-öbölre. Aki úgy érzi, hogy nincs kedve megmászni a 200 méter magas dombot, az felmehet megnézni az épen maradt öt tornyot egy olyan történelmi jelentőségű felvonóval, amely az egyik első fizetős felvonó volt a világon. A városban érdemes megtekinteni még a római agórát, benne Poszeidon és Artemisz szobrát. Izmir különleges látnivalói közé tartozik a Kemeralti bazár illetve a környékén található számos zsidó imaház. Mivel - hála istennek - az iszlám a borivást megengedi a gyaúroknak - az imaházak mellett néhány hangulatos borozó is akad, ahol jóféle fehér és vörös borokat lehet kóstolgatni.
A régi repülőtér mögött terül el a Kus Cenneti (Madármennyország) 8000 hektáros természetvédelmi területe, ahol 190 féle helyi és átvonuló madárfaj él a bokros, ligetes, zsombékos terepen, rókákkal, vaddisznókkal békés egyetértésben.
Ingázás két földrész között
Isztambul két világrészt köt össze, és számos civilizáció keveredik itt össze. Az óvárosban egymást érik a parkok és közkertek. A 14 millió lakosú metropolisz egyik legfőbb attrakciója a Topkapi palota, a szultánok lakóhelye, amelynek ablakaiból az uralkodók egykoron szó szerint is szemmel tarthatták a Boszporusz tengerszoroson átmenő forgalmat. A Topkapi volt az oszmán-török birodalom székhelye a 15. és a 19 század között. A palota konyhájában ma kínai porcelán, ezüstgyűjtemény tekinthető meg. Ma már beléphet a látogató az uralkodói feleségek egykor elzárt lakrészeibe is. A Régészeti Múzeum a palota első udvarában található, sumér, babiloni, asszír és hettita emlékeket lehet itt megnézni.
A Topkapi palota mellett található Isztambul másik legfőbb ékessége, az Hagia Sophia székesegyház. Az épületet, mely ma múzeum, eredetileg katedrálisnak építtette még Bizánc fénykorában Nagy Konstantinusz, majd Justinianus alakíttatta át. Kupolamagassága eléri az 55 métert, átmérője 31 méter.
Az Hagia Sophiát később mecsetként használták. Érdekessége, hogy ez a világ legnagyobb, önmagában álló épülete, amelyet olyan kitűnően konstruáltak meg, hogy számos komoly földrengést átvészelt, miközben kisebb épületek romba dőltek. Alatta megtekinthető a bizánci időkben kialakított ciszternarendszer, amelyet 336 korinthoszi oszlop támogat.
Az Hagia Spohiával szemben áll a hihetetlenül elegáns Sultanahmet Mecset, amely 1609 és 1616 között épült. Sokan Kék Mecsetként ismerik az épületet, jellegzetes égszínkék és fehér fali csempéi miatt. Ez a világ egyetlen olyan iszlám imahelye, amely mellé hat minaretet is emeltek.
A helyiek szerint a legszebb mecset a vízesésre emlékeztető, lépcsős tetejű, négy karcsú minarettel felvértezett Suleymaniye, az Arany-öböl nyugati partján. Ez az oszmán birodalom aranykorában, 1557-ben épült. A mecset mellé építettek négy medreszét, azaz iszlám teológiai iskolát, egy orvosi iskolát, egy karavánszerájt, egy törökfürdőt és egy szegénymenhelyet is.
Az Arany-öböl túloldalán található a város modern része, Pera. Üvegpaloták, felhőkarcolók, luxusszállodák, építkezések színhelye. A Boszporusz túlpartján már Ázsia: a városrész neve Uskudar. Európa leghosszabb függőhídjai ívelik át a több kilométeres távolságot. Uskudarban olcsóbbak a lakások, építkezni is könnyebben lehet, ezért egyre többen költöznek át Ázsiába, hogy onnan járjanak át dolgozni Európába. A szegényebbek komppal teszik meg nap mint nap ezt az utat.
Bazár az egész világ!
Törökországban minden hazánkfiából elő kell hogy bújjon a kereskedő, hiszen a bazárok árusai elvárják a kuncsaftoktól az alkudozást. A városokban, üdülőhelyeken úton-útfélen mindenféle dolgokat kínálnak eladásra különböző korú rámenős férfiak. Isztambulban a Kék Mecset előtt egy csoport jól öltözött, fiatal férfire lettem figyelmes, először megint csak nem tudtam mire vélni a dolgot. Se ékszert, se képeslapot nem láttam náluk. Mint az idegenvezetők, barátságosan igazították útba a mecsetbe igyekvőket, figyelmeztették a turistákat, hogy mindjárt kezdődik az ima. Utóbb rájöttem, hogy ezek a szőnyegárusok így akartak a potenciális vevők közelébe férkőzni. Az ima után már ismerősként üdvözölték az embert, és természetes módon invitáltak minket is a boltjukba egy csésze frissítő almateára - ja és közben persze megmutatták a készletüket is. A bazárban a legkisebb gyerek is vérbeli kereskedő: ha a kedves vevő pulóvert szeretne nyáron (pl. én), akkor öt boltba is elkísérik az illetőt, és feltúrják a raktárkészletet, csak hogy megtalálják az áhított göncöt. Ráadásul olyan jó árakon lehet vásárolni errefelé, hogy azt tanácsolom, Törökországba senki ne vigyen ruhát, szebbet vesz olcsóbban, mint itthon.
Egy ismerős lány egyedül töltött el néhány napot Isztambulban. Visszafelé a repülőtéren elújságolta, hogy jóformán egy fillért sem költött, pedig ajándékok tömkelegével vértezte fel magát. A helyi férfiak egymással versengve hívták ebédre, vacsorára, az árusok ingyen halmozták el a csecsebecsékkel.
A bazár mellett a török konyha egzotikuma ragadott magával leginkább. A törökök ételein pásztorkodó közép-ázsiai ôseik életformájának hatásai érezhetôk erôs mediterrán jegyekkel keveredve. Ételeik elsôsorban bárányhúsból készülnek, jellegzetes a shish kebab (húscsíkok grillezve) a döner kebab, illetve a karniyarik (darált hússal töltött padlizsán). A tengerparton népszerű a hófehér húsú kardhal, édességnek pedig ott a dolma (szôlôlevélbe töltött dió és mazsola) és a baklava (diós, mézes, nagyon édes rétesféleség). Elfogadott dolog, hogy az éttermekben a vendéget menginvitálják a konyhába, nézzen bele a fazekakba, és válassza ki a neki tetszô ételt. Az én kedvencem a meze - sokféle elôétel, falatkák formájában, amelyből akár nyolcat is kaphat az ember az étteremben. Jellegzetes italuk az ayran (frissítô joghurtos ital) és a raki (ánizspálinka). Két személy négyezer forintból a legtöbb helyen kényelmesen megvacsorázhat, beleértve a levest és egy-egy italt is. Az éttermek, sőt még az utca is meglepően tiszta, de a csapból itt sem szabad inni.
Vasárnap jöttünk visszafelé, egy kép most is élesen rajzolódik ki előttem: a tengerparton százával piknikeltek a családok a napsütésben. Mindenki nyugodtnak és boldognak tűnt, csak a csador az asszonyokon valahogy mintha túl fekete lett volna.
Isztanbul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának központja volt. 3000 éves történetének köszönhet?en rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat. A leghíresebb épület a Topkapi palota, amely a XV. és a XIX. század között a szultánok lakóhelyéül szolgált. A számos épület közül kiemelkedik az egykori hárem és a birodalmi kincstár, amely tömve van arany, ezüst és gyémánt ékszerekkel. A Hagia Sophia székesegyház 548-ban épült. Egy része sajnos már elpusztult, de számos része jó állapotban fenn az utókor számára. Leghíresebb épülete a Kék Mecset. Nem szabad kihagyni a Bazár megtekintését sem. Azon kívül, hogy a török kultúra fontos részét képezi, nagyon kedvez? áron tudunk itt vásárolni.
Az ország fővárosa Ankara. A város fejlődése 1920-tól gyorsult fel, amikor ideköltöztették a kormányhivatalokat. A leghíresebb turistalátványosságok a bizánci fellegvár, a Hisar, az Anatóliai Civilizáció Múzeuma és az Atatürk Mauzóleum. A város római kori negyedében ókori emlékeket találunk.
Törökország több száz ókori települése közül Ephesus maradt meg a legjobb állapotban. Az ókori romok között sétálgatva megtekinthetjük a Hadrian templomot és az Árkádiai utat. A templom az akkori kor fejlettségét mutatja. Csodálatos szökőkutak, medencék és könyvtárak díszítik.
Bodrum az Égei-tenger partvidékének legszebb városa. Pálmasorok szegélyezte sétányok, gyönyörű villák és remek szórakozóhelyek csalogatják ide az embereket. A tengerparton mindenféle vízi sportot kipróbálhatunk.
Antalya a Földközi-tenger partvidékének legfontosabb városa. A közelben számos ókori emlék is várja a turistákat.
Térség: Körutazás Törökországban
Törökországban jelenleg kilenc világörökségi helyszínt tartanak számon, ebből hét kulturális, kettő pedig kulturális/természeti jellegű. Ezen utóbbiak név szerint Kappadókia sziklatemplomai és Pamukkale mészkőképződményei (Hierapolisz ókori városa mellett). A török kormány további 19 helyszínt szeretne a világörökség részévé nyilváníttatni. Így látnivalókat bőven találunk ebben a gyűjtő néven szereplő körutak között.
Város: Ankara
Ankara (régiesen Angora) 1923. óta Törökország fővárosa, második legnagyobb városa Isztambul után, valamint az ország egyik legnagyobb egyetemi városa. Népessége 4 466 756 fő (2007)[3], tengerszint feletti magassága átlagosan 938 m.[2] A város egyben Ankara tartomány székhelye is. Itt székel a parlament és itt, a város Yenişehir negyedében vannak a fontosabb minisztériumok, nagykövetségek is. Ankarában nyugszik monumentális mauzóleumában, az Anıtkabirban Mustafa Kemal Atatürk, a köztársaság alapítója. Ankara egészen a köztársaság alapításáig jelentéktelen kisváros volt, azután kezdett rohamosan fejlődni, hogy Atatürk 1923-ban fővárossá tette, mivel a hegyek közt sokkal jobban védhető helyen fekszik, mint Isztambul. A Közép-anatóliai régió fontos gazdasági és kereskedelmi csomópontja. (forrás wikipedia)

Város: Kappadókia

Város: Körutazás Törökországban
Programtípus
- 1 napos utak
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Karácsonyi út
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
Útjellemző
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness